A LOVASTÁBOR


Egyesületünk minden évben megrendezi kéthetes lovastáborát, melynek helyszíne általában a Dunántúl. Lovainkat a tábor első napján lószállító kamionnal visszük az első szálláshelyre. Ilyenkor minden ló tele van izgalommal, akárcsak a lovasok. Különösképpen az első táborozók, mivel nekik másnap este valamilyen előadással kell előrukkolniuk, amelyet az ünnepélyes avatás követ. Mindez természetesen egy hangulatos tábortűz körül zajlik, amelyet közösen sikerült csiholni.

Az első lóraszállás mindenképp nagy odafigyelést igényel, mivel ilyenkor a lovak igencsak élénkek. Ez persze természetes; napsütés, jó idő, vidéki levegő, nagy mező, friss fű, naná, hogy rögtön mindenbe fejest kéne ugrani. Akárcsak a hidegvizes medencébe, egy kiadós tereplovaglás után a 40 fokban. Ha mégis akadna akit nem vonz az a medence, hamar meg tudják változtatni a véleményét a pancsolósabb kedvűek. Az is megeshet, hogy a délutánt ruhateregetéssel és a mobilja szárogatásával tölti, és ha a mobil esetleg nem élné túl, sebaj, van másik. A térerő ugyan elég nagy ritkaság, de hát nem is az a lényeg.

Néhány vidáman eltöltött éjszaka után útra kelünk a következő szálláshelyet megcélozva. Árkon-bokron keresztül megyünk, de néha megesik, hogy kénytelenek vagyunk autóút mellett libasorban menetelni. Ilyenkor előfordul, hogy összetalálkozunk a sátrakat, csomagokat és az ételt szállító kocsikkal és néhány vállalkozó kedvű biciklisünkkel. Ha máskor nem, a nap közepén mindenképp találkozunk velük a váltáshelyen. Ilyenkor minden lovat megitatunk, minden lovast megetetünk, persze az első táborosokat még szoktatni kell egy kicsit a zsíros kenyérhez, de pár nap után már úgy kell kihúzni őket a bödön fenekéről. Akit mégsem sikerült meggyőzni a zsíros kenyér finomságáról, az sem fog éhen maradni, a mikrobuszban mindig akad valami, ami megszánja a válogatósabbakat. Pár óra pihenő után néhány ló lovast cserél és ismét útnak indulunk. Jó esetben kellemes napsütésben ügetgetünk, és szerencsére ez a jellemzőbb, de sajnos néha van olyan, hogy egész nap szakad az eső. A lovagláshoz való kedvet persze nem veheti el ez sem, ki-ki néha sajátos módon ugyan, de megoldja az eső elleni védekezést. Egy-egy ilyen esős napot azért megsínylenek a bőr felszerelések, ezért néha be kell iktatni a kantár- és nyeregápolást is. A csizmákról nem is beszélve, bár azok kiszárításának új módszereit nem sikerült elterjeszteni, mivel a technikai kivitelezés még hagyott némi kívánnivalót maga után a tűz körül. Amíg a nyergek regenerálódnak a nyeregszappannak köszönhetően, egy kicsit a lovak kisebb-nagyobb feltöréseit is kímélve elindulunk terepre szőrén. Ez amolyan pihi mind a lovaknak, mind a lovasoknak. A második hét vége felé ez már mindenkinek jólesik. De ha már szőrén lovagolunk, akkor már úsztatni is lehet, ami nem kis élmény, főleg, ha nem állóvízről van szó, hanem mondjuk a Zaláról. Ez elég nagy újdonság volt lovaink számára és ennek köszönhetően nagyon változatosan reagáltak az ötletre. Amíg lépésről van szó nincs is gond, de az ügetésnél (?) volt néhány ló, akit elhagyott a lovasa. (Vagy fordítva?) Sebaj, volt segítség, aki újra feldobta a lovukat vesztett lovasokat, szerencsés esetben a ló hátára, szerencsétlenebb esetben az illető a túloldalon mutatott be egy csobbanást.

Minden évben nagy élmény ez a két hét, de sajnos leteltével vissza kell mennünk a lovarda falai közé. Ismét csak heti néhány alkalommal pár órára van lehetőségünk a lovak közelében lenni, de azért itt is zajlanak az események, folytatjuk a lovardai munkát.


 

 

Lovas vándortáborok 1985 - 2013.

1985.
1. Tök - Héreg - Vértcstolna - Mocsa - Ács - Gönyü - Győrújfalu
2. Győrújfalu
3. Győrújfalu - Gyönyü - Ács - Mocsa - Vértcstolna - Tök

1986.
4. Tök - Héreg - Vértcstolna - Mocsa - Ács - Gönyü - Győrújfalu
5. Győrújfalu
6. Győrújfalu - Gyönyü - Ács - Mocsa - Vértcstolna - Tök

1987.
7. Tök - Vértcstolna - Ács - Göyü - Győrújfalu
8. Győrújfalu
9. Győrújfalu - Veszprémvarsány - Nagyeszergár - Balatonkenese
10. Balatonkenese - Nagyeszergár - Veszprémvarsány - Dad - Tök

1988.
11. Alag - Iklad-Domony - Szirák - Mátradercske - Szilvásvárad
12. Szilvásvárad - Csipkéskút
13. Csipkéskút - Szilvásvárad
14. Szilvásvárad - Mátradercske - Szirák - Iklad-Domony - Alag

1989.
15. Enying (Külső Sáripuszta)
16. Enying (Külső Sáripuszta)

1990.
17. Enying (Külső Sáripuszta)- Siófok - Nagyvázsony-Balatonkenese
18. Balatonkenese - Enying

1991.
19. Enying - Mezőszilas - Simontornya - Káloz - Balatonkenese
20. Balatonkenese - Káloz - Mezőszilas - Enying

1992.
21. Gyula - Csanádapáca - Mezőkovácsháza
22. Mezőkovácsháza - Csanádapáca - Gyula

1993.
23. Zalakaros - Bak - Pusztaederics - Borsfa
24. Borsfa - Miklósfa - Zalakaros

1994.
25. Enying - Tamási - Damand - Alsóhetény - Kaposvár
26. Kaposvár - Alsóhetény - Damand

1995.
27. Tök - Felcsútdoboz - Baracska - Kálóz - Lajoskomárom
28. Lajoskomárom - Kálóz - Baracska

1996.
29. Abádszalók – Tiszafüred – Poroszló – Eger
30. Eger – Verpelét – Erdőtelek

1997.
31. Alag – Kálló – Hatvan – Jászárokszállás – Erdőtelek
32. Erdőtelek – Jászárokszállás – Hatvan – Kálló

1998.
33. Oroszlány – Mór – Nagyesztergár – Csehbánya – Nagyvázsony
34. Nagyvázsony - Somlójenő - Sümeg

1999.
35. Nagyvázsony – Sümeg – Zalaszentlászló
36. Zalaszentlászló - Garabonc – Somogysárd – Kaposvár

2000.
37. Pákozd – Iszkaszentgyörgy – Balatonkenese - Pécsely
38. Pécsely – Nemesgulács - Zalaszentlászló

2001.
39. Iszkaszentgyörgy – Balatonkenese - Pécsely - Vöröstó
40. Vöröstó – Csehbánya - Pápa

2002.
41. Kaposvár – Gyertyánosvölgy – Bőszémfa - Csertő - Bükkösd
42. Bükkösd – Babarcszőlős - Nagytótfalu - Bóly - Mohács

2003.
43. Szőce – Katafa – Gersekarát - Csehi - Kissomlyó
44. Kissomlyó – Kerta - Csehbánya (- Pénzesgyőr - Réde)

2004.
45. Simonpuszta – Adony – Tükröspuszta - Rétszilas - Mezőszilas
46. Mezőszilas – Németkér - Bezzegpuszta - Kistormás - Tevel

2005.
47. Balatonfenyves - Pusztakovácsi - Somogysárd - Nagysallér–puszta
48. Nagysallér–puszta - Dióspuszta - Bükkösd - Bános

2006.
49. Üllő - Isaszeg - Galgahévíz - Kálló - Szirák
50. Szirák - Galgaguta - Őrbottyán - Alag

2007.
51. Érd Simonpuszta - Pákozd - Kisbér
52. Kisbér - Nyalka - Nagyigmánd - Kecskéd

2008.
53. Tardos - Pátka - Mór - Kecskéd - Nagyigmánd
54. Nagyigmánd - Kecskéd - Vértesboglár - Érd-Simonpuszta

2009.
55. Pákozd - Agárd - Kajászó
56. Kajászó - Vértesboglár - Herceghalom - Pilisvörösvár

2010.
57. Csömör – Pécel – Tápiószecső – Alsófarkasd
58. Alsófarkasd - Péteri – Pécel - Csömör

2011.
59. Csömör – Csomád – Váckisújfalu – Domony - Zsámbok - Pécel - Csömör

2012.
60. Adyliget – Kajászó – Pákozd – Seregélyes – Gárdony – Baracska

2013.
61. Csömör – Pécel – Gomba – Tápiószentmárton – Pilis – Dánszentmiklós – Üllő - Csömör

2014.
62. Etyek-Ödönmajor - Felcsút - Kajászó - Pákozd - Seregélyes - Úrhida - Balatonkenese

2015.
63. Halászi - Lébény - Gyirmót - Pér - Kisbér - Mór - Zámoly - Pákozd


Egyesületünkről | Lovainkról | Lovastáborunkról | Képgaléria | Kapcsolat